2020-ra már talán vége a kukorica túráskárok keletkezésének, érdemes ezért néhány gondolatot megosztani az idei tapasztalatokkal kapcsolatosan.

A 2020-as tavasz rendkívül aszályos volt, a talaj csont száraz, sok helyen beton kemény, de a tavaszi veteményeket ettől függetlenül muszáj volt a gazdáknak elvetniük, bízva az időjárás későbbi csapadékosra fordulásában. Ez be is következett, sok helyen azonban nagyon későn.

Az elvetett kukorica vetőmagot közben elkezdték kitúrni a vaddisznók, a vetemény időközben részben kikelt, és a táblák rendkívül sorhiányosak, ritkák lettek nagyon sok helyen. Még most, a cikk írásának pillanatában is kitűnően lehet látni egyes táblákon az egyenetlen kelés nyomait. Ugyanazon táblában szép számmal van már derékig érő és alig 10-15 cm-es kukorica növény is.

A vaddisznó által okozott károkat viszont a keletkezésük után rövid időn belül fel kellett mérni, mert ha a későbbi esőzések miatt a túrások bemosódnak, akkor a ténylegesen keletkezett kárnál jóval alacsonyabb kár mérték kerül rögzítésre.

Ezt a problémát több kollégánk is észlelte és dokumentálta, hogy a feltúrt sorszakaszokban a szárazság miatt mélyebbre vetett kukoricát nem mindenhol szedték ki az utolsó szemig a vaddisznók, mert a megtúrt sort kibontva sok helyen meg lehetett találni az elvetett, de még ki nem kelt kukoricaszemeket.

A szakirodalom a túráskárok felmérésére azt ajánlja, hogy a kijelölt mintaterületeken belül mérjük fel a kitúrt sorszakaszok hosszát méterben, és a végén ezeket összesítve lehet a túráskárok területét arányítani a tényleges vetésterülethez. Ilyen módon százalékosan, vagy akár hektárban is ki lehet fejezni a kár mértékét, mennyiségét.

Az idei, az aszály miatt ennyire elhúzódó kelésre azonban már régen volt példa, és a késői kelés miatti probléma a kár felmérésénél most került felszínre. A vadászatra jogosult -teljesen jogosan- azt mondja a szakértői szemlén, hogy ami nem kelt ki növény, de ott van a mag a feltúrt sorszakasz alatt, az nem kár, ő azért nem akar kártérítést fizetni. Teljesen jogos az észrevétel. A megoldás erre kétféle is lehet. vagy el kell halasztani a szakértői szemlét egy-két héttel, amíg vélhetően ki nem kel minden szem kukorica, ami életképes, vagy másképp kell értékelni a felmérés során tapasztaltakat.

Az első eset senkinek nem jó. A termelőnek azért, mert ha beköszönt egy esős időszak és a sok csapadék elmossa a túrásokat, akkor nem lehet felmérni a keletkezett kárt, és hiába van a szakértői szemle, ha a késői időpont miatt a kár mértékét nem lehet meghatározni.

De nem jó az első eset a vadászatra jogosultnak sem mert ha a szakértő nem tudja a kár mértékét meghatározni és emiatt a termelő elesik a számára jogosan járó kártérítés összegétől, akkor a viszony a felek között garantáltan elmérgesedik. Esély sem lesz a későbbiekben a károk békés úton, peren kívüli rendezésére. Ez pedig a vadászatra jogosultnak is rengeteg felesleges kiadást, költséget, gondot okoz.

Mi tehát a teendő? Hogyan mérjük fel ilyen eseten a kárt, amikor a kukorica egy része még a föld alatt van, de látszólag kitúrták a teljes sort vagy a sor jelentős részét a vaddisznók?

A kár felmérésére kialakult módszertant követve, a tábla alakjától függően „W” alakú esetleg „Z” alakú útvonalon, előre meghatározott pontokon, egymástól azonos távolságra szisztematikusan kijelöljük a 10 m2-es mintaterületeket mérőszalaggal, amely 75 cm-es sortávolság esetén egy 13,33 m hosszú sorszakaszt jelent.

A kijelölt sorszakasz mellett megszámoljuk a ténylegesen megtalálható, kikelt és még ott lévő kukorica tövek darabszámát. Eddig a módszer semmiben nem tér el a korábban használt és javasolt módszeretől.

A korábbi javaslat szerint a mintaterületeken belül feljegyeztük a kitúrt sorszakasz hosszát is, amely vitára is adhat okot több szempont miatt is.

Először is egy normál 72.000 db/ha tőszámmal elvetett kukoricánál a vetőgép egymástól 18,5 cm-es távolságokra helyezi el a vetőmagot a talajba. Ez elég nagy távolság ahhoz, hogy sok „üres” részt túrjon fel a vaddisznó, amikor az orrát letéve egy hosszú árkot túrva szedi ki a vetőmagot. Így tehát mindig kérdéses, hogy a kitúrt sorszakasz eleje és vége pont egy elvetett szemnél volt-e, vagy attól 10-15 cm-rel előrébb vagy hátrébb? A végeredménynél, amikor a károsított sorszakaszok hosszából számoljuk ki a feltúrt terület méretét, illetve a károsítás százalékban kifejezett mértékét, egyáltalán nem mindegy, hogy ezeket az eleve üres, de feltúrt sorszakaszokat kárként értékeltük vagy sem.

 A következő probléma, ami az idei évben jelentkezett rendkívül feltűnően, a késői kelés. Az aszály miatt mélyebbre vetett vetőmag egy része még nem kelt ki, de a vaddisznók már túrják az elvetett sorokat. Ugyanúgy végig túrták a sorokat, mint máskor, de a mélyre vetett és később kelő tövek jelentős része a talajban maradt, nem túrta ki a vaddisznó. A felszínen csak annyi látszik, hogy a teljes sorszakaszt végig túrta a vaddisznó, káros a tábla. Teljesen nyilvánvaló, hogy ilyenkor a feltúrt sorszakaszok hosszából kalkulált kár mérték jelentősen több a valós kár mennyiségénél. Lehet persze végig túrni a szakértői szemlén a sorokat, keresgélni az elvetett magot, de ez rendkívül időigényes, és csupán azt a tényt tudjuk belőle megállapítani, hogy az elvetett mag ott van a felszíni túrások ellenére is a talaj mélyebb rétegében.

Mi tehát a teendő, hogyan kell, hogyan lehet akkor objektíven felmérni a károkat ebben az esetben?

Az alap feltételezés az, hogy az egyenetlen kelés a táblák egészén egyformán jelentkezik. Ezt a kukoricatáblák jelenlegi állapotát megtekintve is teljesen nyugodtan kijelenthetjük. Egyértelműen megállapítható, hogy a táblák teljes területe heterogén, mindenhol azonos mértékben látható a későbbi kelés miatti jelentősen alacsonyabb növényzet. Ha pedig a tábla teljes területén elhúzódott a kelés, egyformán heterogén a tábla emiatt, akkor igaz ez a kijelentés a feltúrt és a nem túrt sorokra és sorszakaszokra is.

Kijelenthető tehát, hogy az elhúzódó, késői kelés miatti tőszámhiány ugyanolyan mértékű volt a vad által károsított sorszakaszokban, mint azokban, amelyeket nem károsított a vad. Így a vaddisznók által feltúrt sorokban a túrások alatt is ugyanolyan mértékben volt ott a még ki nem csírázott szem, mint ahol nem túrta meg a vaddisznó a vetést. Ebben bizonyosan nincs különbség a tábla egyes részei között.

Hogyan mérjük fel és hogyan számszerűsítsük ezek után a tényleges kár mértékét, amit a vaddisznó okozott, olyan módon, hogy csak és kizárólag a vaddisznó által ténylegesen okozott kárt értékeljük vadkárnak, a keléshibát ne?

Eljutottunk tehát odáig, hogy kijelöltük a mintaterületeket és megszámoltuk a kikelt, látható és a károsodás után még meglévő növényeket. Ezt feljegyezzük a jegyzőkönyvbe ugyanúgy, ahogyan máskor is. Ha időben végezzük a szakértői szemlét és nem várunk arra, hogy az eső eltüntesse a túrások nyomait, akkor nagyon egyszerűen megállapítható, hogy az adott mintaterületen volt-e bármilyen mértékű vaddisznó túrás. Ha volt, akkor a jegyzőkönyvbe a rögzített tőszám mellé megjegyzésként odaírjuk, hogy túrt sor. Az mindegy, hogy 1 m-t vagy 10 m-t túrt fel a vaddisznó az adott mintaterületből, számunkra az a fontos, hogy tudjuk, hogy melyik mintaterületben volt károsítás és melyikben nem.

Ha végeztünk a mintaterületek kijelölésével és minden egyes helyen feljegyeztük a tőszámot és azt a tényt, hogy volt-e vadkár az adott helyen vagy sem, akkor a munka terepi részével végeztünk is. Kezünkben van a helyszíni jegyzőkönyv egy nagy adathalmazzal, amiből meg kellene mondani, hogy mekkora a kár mértéke a teljes táblára nézve.

Nézzünk erre egy példát, hogy ezt hogyan kapjuk meg.

Az egyszerűség kedvéért számoljunk 20 db mintaterülettel, amiben volt 10 db túrásmentes és 10 db megtúrt mintaterület is.

Tételezzük fel, hogy a 20 db mintában, ha összegezzük, összesen 960 db kukorica tövet számoltunk meg. Ez 1 db mintaterületre vetítve 48 db/10m2 = 48.000 db/ha tőszámot jelent. Ebben benne vannak az ép, nem túrt, de akár keléshiányos minták is és azok is, amelyeket megtúrt a vaddisznó és részben vagy egészben kiszedte a vetőmagot. A felmérés során megjelöltük a túráskárral érintett mintaterületeket, amelyből példánkban 10 db volt. Ugyanígy 10 db volt értelemszerűen a vad által nem károsított mintaterületek száma is.

Gyűjtsük össze a nem károsított mintákban található tőszámokat és összegezzük most ezt is. Ez a példa kedvéért legyen mondjuk 600 db. Ha ezt is visszavetítjük 1 mintaterületre, akkor azt kapjuk, hogy a károsítástól mentes mintaterületeken 60 db/10 m2 = 60.000 db/ha a tőszám.

Van tehát két számadatunk. Az egyik, az összes mintából számított 48.000 db/ha a teljes táblára vonatkoztatott, károsítás utáni állapotot mutatja, hiszen ezt mértük fel. A másik, a nem túrt mintaterületek tőszámából számított 60.000 db/ha pedig azt mutatja meg, hogy a táblában ennyi lett volna a tényleges kelés utáni tőszám, ha nem túrják fel a vaddisznók a vetést. A még ki nem kelt, föld alatt maradt majd csak később kikelő és ezért a felmérésből egyelőre kimaradt tövek aránya mindkét esetben azonos, tehát ez ilyen módon nem befolyásolja a keletkezett kár felmérését.

De mennyi a tényleges kár mértéke a két szám alapján? A kár az a mennyiség, ami a vad miatt hiányzik a táblából.

Esetünkben, ha nincs túráskár, akkor 60.000 db/ha lett volna a teljes táblára vonatkoztatva az átlagos tőszám a felmérés pillanatában. A tényleges, károsítás utáni tőszám pedig 48.000 db/ha. A kettő különbözete a vadkár. Innentől nagyon egyszerű a számolás. A kérdés már csak annyi, hogy a károsítás utáni tőszám hány százaléka a kelés utáni tőszámnak, a hiányzó rész a kár. Egyszerű százalékszámítással megkapjuk az értékeket: 48.000 db/ha ÷ 60.000 db/ha × 100 = 80%. Tehát a károsítás után megmaradt tőszám a 80%-a az eredetinek. A kár mértéke pedig 100 % - 80% = 20%.

Kijelenthető, hogy esetünkben a vaddisznó által okozott túráskár mértéke 20%, és ez a kár mérték ilyen módon teljesen független attól, hogy a késői hiányos kelés miatt a feltúrt sorok alatt is volt még ki nem kelt kukorica, amely majd esetleg később kisorol.

Ebben a számítási módszerben a korábbi, feltúrt sorszakasz hosszának felmérésén alapuló módszerrel szemben az a jó, hogy akkor is alkalmazható, ha vetéshiba van, és akkor is, ha egyébként egyszerre, rendesen kelt ki a növényzet. Pontosabb is az előző módszernél, mert biztosan figyelmen kívül hagyja és nem számítja kárként a feltúrt, de egyébként alapból üres sorszakaszokat. Ráadásul nem a nehezebben megfogható folyóméterben összesített sorszakaszokból kell számítani a kár mértékét, hanem csak egyszerűen és gyorsan számolható darabszámok vannak mindenhol.

A táblákat szükség esetén több részre elosztva is fel lehet mérni, ha úgy látjuk, hogy valahol mégiscsak más a kikelt és még föld alatt lévő tövek aránya, vagy a kár mértéke nagyon eltér a tábla különböző részein. Ennek semmi akadálya nincs, ez csak pontosabbá teszi adott esetben a kár felmérését, bár jelentősen munkaigényesebb is a szakértő részéről.